A víztározó története

A Császár-víz völgyében, nagyjából 2000–4000 évvel ezelőtt, egy természetes tómeder volt, ami időnként feltöltődött vízzel. A rómaiak egy kőgátat építettek a Kőrakás-hegy szorosában, amivel felduzzasztották a patak vizét. Egyedülálló régészeti emlékként, ennek a kőgátnak a maradványai, máig is fennmaradtak. A község címerében erre utal, a cölöp alját lezáró, arany téglafal.

A tó az évszázadok során többször is kiszáradt, majd a terület 1764-ben történt részleges lecsapolása után egyre zsugorodott, bár a haltenyésztés még tovább is működött, a 19. században a pátkai pontynak hírét még Budapesten is ismerték. A 19. század második felében a tó gyakorlatilag teljesen kiszáradt.

1974-ben két víztározót létesítettek a Velencei-tó északi vízgyűjtő területén, Pátka, illetve Zámoly mellett, azzal a céllal, hogy a tó kisebb-nagyobb vízszintingadozásait a víztározók segítségével korrigálják. A Pátkai-víztározó területe, vízállástól függően, 130–328 hektár.

A falu mellett elhelyezkedő Pátkai-víztározó azonban az eredeti célon túl, gazdag horgászparadicsommá vált, kedvelt üdülőövezet jött létre a határában, emellett pedig gazdag élővilág alakult ki környezetében: számos madárfaj mellett védett növények és hüllők is megtalálhatóak voltak területén.

A Velencei-tó vízpótlásának érdekében a víztározó eddig kétszer, 1992-ben, illetve 2024-ben került leeresztésre. A területet 1994-ben ismét feltöltötték vízzel. A tározó leeresztést követő rekultivációjának előkészítése napjainkban is folyamatban van: jelenleg az erre vonatkozó tervek kidolgozása, illetve a társadalmi egyeztetés zajlik.

A lehetséges megoldások között szerepel egy majdani, állandó kis-horgásztó létrehozása a Rovákja-patakra építve, valamint a tározó további területeinek vízzel való ismételt feltöltése a Velencei-tó ideális vízszintjének biztosítása érdekében. Pátka Község Önkormányzata folyamatos figyelemmel kíséri a fejleményeket, az illetékes hatóságokkal és szervekkel egyeztetve pedig igyekszik a falu érdekében befolyásolni a terület és a tározó jövőjével kapcsolatos elképzeléseket. 

A Pátkai tó legendája

Egyszer régen két vár volt ezen a vidéken. Pátka volt az egyiké, míg Szűz a másiké. Pátka a mai tó túloldalán állt, Szűzvár pedig a ma is ezen a néven nevezett magaslaton, a Lovasberénybe vezető úttól jobbra, ott, ahol a pár éve bezárt kőfejtő van. A két várúrnak hasonló korú gyermekei voltak. A pátkainak fia, Deli, a szűzvárinak lánya, Szöszke. A gyerekek felnőttek. A fiúcskából daliás szép legény lett, a leányka gyönyörűszép lánnyá érett. Egy alkalommal a fiatalok összetalálkoztak és a találkozásból égő szerelem lett.

A szülők észrevették ezt, a Szűzvár ura azonban másnak, egy király fiának szánta szépséges leánya kezét, ezért nem nézte jó szemmel a fiatalok románcát. Tudta ezt a pátkai várúr is, ő azonban a fiatalok pártját fogta.

Egyszer megtudták, hogy a királyfi lánykérőbe érkezik Szűzvárba. A fiú elkeseredett. Tudta, hogy ha nem tesznek valamit, a lány apja hozzáadja szerelmesét a királyfihoz. Deli édesapjától kért segítséget. Az így felelt:
"Semmit ne félj, édes fiam! Elmegyünk mi is lánykérőbe, megelőzzük a királyfit!"
Azonmód fel is kerekedtek, átmentek Szűzvárba. Hamarabb odaértek, mint a másik lánykérő csapat. Amikor bebocsátást kértek, s a szűzvári úr meglátta őket, tudta, mi járatban vannak. Arcán gúnyos mosoly jelent meg, mert már eltervezte, hogyan utasítsa el a pátkai kérőt úgy, hogy ne derüljön ki, ő mindenképpen a királyfihoz akarja adni leányát.

Amikor a királyfi és kísérete is megérkezett, a kérők odaálltak az apa elé, és mindketten előadták kérésüket, hogy a leányt felségül kérik. A várúr gondolkodást színlelve megszólalt:

"Ha már két ilyen nemes, talpraesett legény verseng az én lányom kezéért, tegyenek próbát, és amelyikük ügyesebb, erősebb és hatalmasabb, azé legyen lányom keze."

A várúr három próbát eszelt ki, hogy próbára tegye a kérőket. Az első próba az volt, hogy a kérőknek puszta kézzel el kellett ejteniük egy-egy medvét. A fiú és a királyfi hajszálra egyforma nagy medvebundát hozott haza a vadászatból. 

A második próbában olyan felvonóhidat kellett építeniük a vár egy-egy kapujához, amit az őrparancsnok hatéves kisfia is fel tud húzni. A feladatnak mindkét kérő tökéletesen eleget tett. 

Így jött el a végső próba. A várúr maga elé hívatta a két fiatalembert. 

"Derék legények vagytok mind a ketten, azonban csak egyikőtöknek adhatom lányom kezét. Ezért az lesz a férje, aki különlegesebb, fényűzőbb járművön szállítja várába őt." - mondta.

A várúr azt gondolta, hogy a királyi hintónál különlegesebb, drágább járművet a pátkai várúr nem lesz képes kiállítani. A pátkai fiú el is keseredett. Az apja azonban kieszelte a megoldást. A völgy végében kőgátat építtetett, hogy az a Császár-víz és a Tiszta-víz vizét tóvá duzzassza. Akkora vízfelület keletkezett így, hogy hajóval lehetett közlekedni a két vár között. Így a megjelölt napon a királyfi hiába érkezett a király legfényűzőbb, tíz pár hófehér paripa által szinte repített hintójával, már csak integethetett a boldog ifjú párnak, akik egy háromárbócos, dagadó vitorlázatú hajón indultak lakodalmat csapni a pátkai várba. A Szűzvár ura, amikor meglátta a hajót, rájött arra, hogy igazán csak annak a férfinak az oldalán lesz boldog a lánya, aki ennyire szereti őt. Így áldását adta a frigyre, nászurával összeölelkezve együtt indultak a menyegzőre.

Az ifjú pár pedig boldogan élt, amíg meg nem halt.

(Szájhagyomány alapján)