Pátka község rövid története a kezdetektől napjainkig

A XVIII. században Bél Mátyás így ír a településről:
„…Síkon fekszik, jó egy óra járásnyira a Vértes erdőségtől… A falutól északra, szép és termékeny déli lejtőn vannak szőlők, ezért kedvező esztendőben bőven adják az érett gyümölcsöt, amiből nagy mennyiségű bor készül. A szántóföldek részint a keleti, részint a déli oldalon vannak. A föld kemény, nehezen művelhető, de megtermi a búzát és minden más gabonafélét is.”

A község már a bronzkorban lakott hely volt, amiről feltárt leletek tanúskodnak, többek közt a Szűzvár magaslatán lévő bronzkori földvár sáncai is. A Dunántúlt megszállták a kelták és ezen időszak alatt Pátka, a keltaság főhelyeként szerepel a történelemben.

A község határában elterülő Kőrakáspusztán maradt fenn a római kori Pannónia egyik különleges emléke, a Császár-víz duzzasztógátja. Az építmény egykor halastóvá duzzasztotta a patak vizét, és a tavaszi árvizek ellen védte a völgy déli kijáratánál (Kisfalud környékén) létrejött római villagazdaságokat.

Az első írásos említés 1192-ből származik Patca, illetve Pathka néven. A település nevének eredete az ősi magyar „Paty” személynévnek –ka képző bokros származéka. A település mai névrokonai Páty, Pátyod és Rábapaty.

A XV. századi források a falu (possessio Pathka) említése mellett, preadium Opathka-ról is szólnak, bizonyságául annak, hogy a mai Pátka átellenében, a tó jobb partján, Ópátka is létezett. 1426-ban a település és térsége a tatai vár, 1430-ban már a csókakői váruradalom tartozéka.

Székesfehérvár török elfoglalásával (1543), Fejér megyében is több mint 150 évre állandósult a török uralom. Súlyos megpróbáltatásokat élt át a lakosság a török hódoltság évtizedei alatt, a falu teljesen elpusztult és átmenetileg elnéptelenedett. A jelenlegi falu 1640-ben létesült, betelepített lakosokkal. Az új község teljesen református lett. A település gazdasági megerősödése a török kiűzése után következett be.

1692-ben Pátka a Hochburg család kezébe került és ennek a családnak az örökösei birtokolták 1945-ig (Trauttenberg, Tallián, Ivánka családok).

1707. augusztus 28-án, a Rákóczi vezette szabadságharc egyik jelentős eseménye zajlott le Pátkán. A szabadságharc egyik legdicsőbb vezetője, Bottyán János kuruc generális – vagy ahogy a nép nyelvén máig is fennmaradt, Vak Bottyán – Pátka községben tartja meg a dunántúli haditanácsot. Itt határozták meg a követendő eljárást, itt dolgozták ki a haditervet, amelynek alapján megindul a dicsőséges dunántúli hadjárat. Ennek emlékét örökíti meg a Polgármesteri Hivatal falán elhelyezett emléktábla.

1725-ben a falu gondatlanság következtében leégett. A földesurak támogatták a katolikus egyházat, így a tiszta református község vegyessé vált.

1848. szeptember 29-i pákozdi csatában szétvert ellenség egy része Pátkára özönlött. Seregeink Pátka alatt rohantak az ellenséges táborra. A megfutamodott horvátok a községbe menekültek, ahol a nép megtámadta őket. A szabadságharc első csatájának sikeréből a hazafias magatartású és nagy áldozatot vállaló Pátka népe is kikéri a maga részét, még akkor is, ha általában keveset lehet olvasni a pátkaiak hőstettéről, ezt követően a falu szenvedéséről, megpróbáltatásáról.

1898-ban több település összefogásával vasútvonal épült Székesfehérvár és Bicske között. A vonalat november 23-án adták át a forgalomnak. Az új vasút nyújtotta lehetőségek kihasználásával soha nem tapasztalt ütemű fejlődés indult meg a faluban.

Az első világháborúban harci cselekmények nem folytak a község területén, mégis lényeges károk keletkeztek. A harctérre kerültek közül 92 személy vesztette életét. Ennek állít emléket a község főterén elhelyezett, csúcsán turulmadárral ékesített emlékoszlop. Ezzel szemközt áll a második világháborúban elesett 64 pátkai hősnek és 75 polgári áldozatnak állított emlékmű is.

1979-ben azonban egy szomorú esemény következett be: a festői környezetben kanyargó síneken megszűnt a vasúti személyszállítás. A pályatestet Lovasberény és Bicske között felszedték, ma csupán teherforgalom zajlik a vonalon Lovasberényig. Az 1990-es évek elején tanulmányterv készült a vonalszakasz „turistasebességre” járhatóvá tételéről. Ennek megvalósulása igazi kirándulóhellyé emelné úgy Pátka községet, mint a többi vasútvonal mentén fekvő települést.

Pátka népessége a XIX. század közepén meghaladta a 2000 főt. A századfordulón 2471 lakosa volt a községnek; 1930-ban 2498 lakosa volt a községnek; a polgári közigazgatás idején nagyközségi státusa volt. A népesség jelentős csökkenésére az 1950-es évektől került sor.

Napjainkban 1941 fő az állandó lakosok száma.

Pátkán jelenleg a mezőgazdaság a meghatározó gazdasági erő, az ipar itt elhanyagolható, a turizmus pedig csak kis mértékben van jelen. Pátka életét Székesfehérvár közelsége határozza meg. A munkaerő egy részét a közeli megyeszékhely ipari parkjainak üzemei kötik le. A lakosság nagy része ingázik.

Pátka község címere és zászlaja

1995. augusztus 20-án, címer- és zászlóavató ünnepség keretében, került sor községünk jelképeinek felszentelésére.

A címer heraldikai leírása

A címer cölöppel hasított kompozíciójával egyedi, csak Pátka községre jellemző. A címer egyes motívumai a község eredeti pecsétjéből származnak, más motívumok a község múltját és jelenét, valamint földrajzi fekvését kifejező heraldikai szimbólumok.

A címerpajzs álló helyzetű hegyes talpú pajzs. A pajzsmező kék színű cölöppel hasított. A pajzs a cölöptől jobbra: vörös-ezüsttel, a cölöptől balra ezüst-vörössel vágott pajzsmezőkre oszlik. A kék cölöpben három lebegő ezüst hal látható.

A cölöp talpánál a kék pajzsmezőt négy téglasor magasságú aranytéglafal zárja le. Az első és negyedik vörös pajzsmezőben egy-egy arany búzakéve lebeg. A második és harmadik ezüst pajzsmezőben egy-egy zöld színű szőlőágon két-két zöld szőlőfürt látható.

A zászló leírása

A község zászlaja a címer főbb színeiből a kéket és a fehéret (ezüstöt) ismétli A zászló hosszanti irányban osztott. Alul és felül ¼ - ¼ arányban kék színű, középen 2/4 arányban fehér színű. A zászló közepén a fehér (ezüst) mezőben a címer látható eredeti színeiben, úgy, hogy a címer sehol sem érintkezik a kék mezővel. Lobogó esetén a színek (kék-fehér-kék) hosszanti irányban futnak. A címer a lobogó közepén szintén függőlegesen helyezkedik el.
 

A címer magyarázata

Pátka 812 éves Fejér megyei település a Császár-víz partján, a Velencei-hegység legnyugatibb, lealacsonyodó lankáitól északra. Az első írásos említése 1192-ből származik – a Keresztelő Szent Jánosnak szentelt templomával együtt – „Patca” formában. A falu nevének eredete: az ősi magyar „Paty” személynévnek –ka képző bokros származéka. A település mai névrokonai Páty, Pátyod és Rábapaty.

A címer középső hosszanti kék mezeje (cölöp) és az abban látható heraldikai motívumok a Pátkai-víztározót és annak történetét jelképezik. A három ezüst hal nem csupán a víztározóban élő halakat szimbolizálja, hanem a Császár-víz „tavának” három stációját is szimbolizálja (bővebben lásd a “Víztározó” menüpont alatt)

A két vörös pajzsmezőben látható búzakéve, valamint a két ezüst pajzsmezőben látható szőlőág, a község 1845-ből fennmaradt viaszpecsétjéből származó motívumok. A község későbbi, 1848-ból származó viaszpecsétjén már egy a talajból kinövő háromágú búza, két oldalán egy stilizált ekevas és egy csoroszlya látható.

A község legkésőbbi fennmaradt „gumitalpú” pecsétjének lenyomatán egy csücskös talpú pajzsban ugyanez az ábra látható. A búza és a szőlő tehát a község legrégebbi pecsétjéből származnak. A címerbeli megkettőzésük célzatos, egyrészt a múltat, másrészt a jelent szimbolizálják. A búzakéve részben a mai Pátka mezőgazdasági jellegét jelképezi, részben a történelemnek állít emléket. A törökdúlást, a labancok támadását, a két világháborút túlélők újra és újra elvetették a búzát, hogy élet újra legyen!

A szőlőág részben a történelmet szimbolizálja. Mint történelmi motívum jelentése kettős. Nem csupán a több évszázadra visszatekintő szőlőművelést jelképezi, hanem mint bibliai motívum a bőség és gazdagság szimbóluma is volt. Másrészt a szőlőág a község határában létrejött üdülőövezetre utal.

Nóti Attila és Szászi József összeállítása nyomán

Forrás:
Szkladányi Károly – Pátka község története 1258-1967
Erdős Ferenc – Bicskétől Székesfehérvárig vasúton, Magyar Államvasutak Üzletigazgatósága, Budapest, 1993